ÚJ KÖNYVEK A POLCOMON – SZEPTEMBER & OKTÓBER

Szeptemberben kimaradt ez a poszt, ugyanis csak egyetlen új könyvvel gazdagodtam abban a hónapban, így pedig nem láttam értelmét írni róla, gondoltam majd összevonom az októberivel. Egyébként, ha követtek Instagramon (kövessetek! 🙂 ), akkor már láthattátok az újdonságokat, mert általában mindig megmutatom ott is a szerzeményeket. Szóval a szeptember visszafogottra sikerült, az október viszont ahhoz képest könyvesőt hozott, csupa remek olvasmánnyal lettem gazdagabb. Érdemes továbbolvasni »

Reklámok

JOËL DICKER – A BALTIMORE FIÚK

Kissé elfogult vagyok Joël Dickerrel, mert annak idején, amikor a kezembe került az első magyarul megjelent könyve, Az igazság a Harry Quebert ügyben, akkor nagyjából egy nap alatt kiolvastam a közel 700 oldalas monstrumot – emlékszem mennyire elképesztett, hogy ilyen sebesen pörögnek az oldalak, mert gyorsan olvasok ugyan, de ez még nekem is meglepő volt. Nagy mesemondó ez a Dicker, képes a puszta kezével kinyúlni a lapok közül és berántani bennünket történetbe, éppen ezért vártam annyira, hogy magyarul is kiadják végre A Baltimore fiúkat. Idén nyáron szerencsére meghallgatásra talált az imám.Érdemes továbbolvasni »

NAGY ŐSZI KÖNYVAJÁNLÓ

Mint a rétestésztát, úgy nyújtom már hetek óta ezt az ajánlót, de mit tegyek, ha egyszer ennyi remek könyv lát napvilágot idén ősszel? Csupa olyan újdonságot válogattam, amit magam is nagyon szeretnék megkaparintani, úgyhogy gyakorlatilag felfogható ez részemről egy könyves kívánságlistának is. A kiadók most tényleg elkényeztetnek bennünket, olyannyira, hogy mindenki találhat magának csemegét, akár a komolyabb, akár a könnyedebb témákat részesíti előnyben. Íme, az én kedvenceim!

Érdemes továbbolvasni »

JESSIE BURTON – MÚZSA

A Múzsának annyira szép és magával ragadó a borítója, hogy valószínűleg akkor is megveszem, ha azelőtt soha az életben nem hallottam volna Jessie Burtonről. Szerencsére azonban hallottam róla, sőt olvastam is a debütáló regényét, A babaház úrnőjét, így aztán végképp nem volt kérdés, hogy a Múzsa a polcomra kerül. Arról a könyvről is szeretnék majd írni, de most maradjuk egyelőre a Múzsánál, amivel kapcsolatban kezdetben voltak kétségeim, a végére azonban szépen belopta magát a szívembe.Érdemes továbbolvasni »

12 FRISS MEGJELENÉS, AMI ELŐBB-UTÓBB A POLCOMON KÖT KI

Az egyik legizgibb időszak egy könyvmániás életében kétségtelenül a tavaszi, kora nyári időszak, hiszen a kiadók rengeteg új könyvvel készülnek az ekkor esedékes Könyvfesztiválra és Könyvhétre. Idén sincs ez másképp, úgyhogy felváltva kapkodom a fejem és vetek keresztet a pénztárcámra, a kívánságlistám pedig lassan kilométerekre ér. Összegyűjtöttem az abszolút kedvenceimet az újdonságok közül, amiket nagyon-nagyon szeretnék elolvasni.Érdemes továbbolvasni »