Christelle Dabos – A tél jegyesei (A tükörjáró 1.)

Említettem már, hogy mennyire felszínes liba tudok lenni, ha könyvekről van szó? Elég egy szép borító, meg a kelleténél több előfordulás az instagram hírfolyamban, és máris meg vagyok győzve róla, hogy kellünk egymásnak. Így történt, hogy hirtelen felindulásból megvettem magamnak A tél jegyeseit, de még ekkor sem voltam biztos abban, hogy egy ifjúságinak szánt fantasy el fogja nyerni a tetszésemet. Olyan naiv vagyok, hiszen a Harry Potter is ugyanez a kategória, ebből kifolyólag nem is tudom miért gondoltam, hogy A tél jegyesei nem fog berántani a világába. Berántott, de még hogy! Két nappal a befejezése után is szörnyen visszavágyom a Sarkra, és annyira szeretném olvasni a folytatást, hogy mostazonnaliskésőlenneÉrdemes továbbolvasni »

Reklámok

ÍGY NÉZ KI KÍVÜL-BELÜL A JUBILEUMI HARRY POTTER (SLYTHERIN)

Jesszus, el tudjátok hinni, hogy húsz évvel ezelőtt adták ki először a Harry Pottert?! Ez egyrészt azt jelenti, hogy baromi gyorsan öregszem, másrészt viszont a drága jó Bloomsbury különleges kiadással készült a jubileumra. Négyféle borítóval látott napvilágot a sorozat első kötete, stílszerűen a négy Roxforti ház színeiben és stílusában pompáznak a könyvek, ráadásul némi extra tartalom is csurran-cseppen, méghozzá mind a négyben más, az adott házzal kapcsolatos pluszinformációk formájában. Ahogy megláttam az első képeket a könyvekről, már tudtam, hogy nekem ebből kell, hiszen nagyon különleges és szép kiadásokról van szó. Egyébként létezik puhatáblás verzió is, azok értelemszerűen olcsóbbak és teljesen máshogy néznek ki kívülről, de a tartalmuk ugyanaz. Nekem a keménytáblás jobban tetszett, és őszintén szólva nagyon nehéz volt dönteni, mert mind a négy nagyon szép, de végül maradtam a Mardekárnál, ha már minden egyes teszt oda oszt be (#slytherinpride), nem mellesleg csoda ez a zöld-fekete kombináció. Csak az oldala ne emlékeztetne egy Fradi mezre… (Itt meg tudjátok nézni mind a nyolc példányt).
Ebben a bejegyzésben szokástól eltérően kicsit több lesz a kép, mint a szöveg, de mindenképpen szerettem volna sok fotóval megmutatni, hogy mennyire különleges ez a kiadás.Érdemes továbbolvasni »

12 FRISS MEGJELENÉS, AMI ELŐBB-UTÓBB A POLCOMON KÖT KI

Az egyik legizgibb időszak egy könyvmániás életében kétségtelenül a tavaszi, kora nyári időszak, hiszen a kiadók rengeteg új könyvvel készülnek az ekkor esedékes Könyvfesztiválra és Könyvhétre. Idén sincs ez másképp, úgyhogy felváltva kapkodom a fejem és vetek keresztet a pénztárcámra, a kívánságlistám pedig lassan kilométerekre ér. Összegyűjtöttem az abszolút kedvenceimet az újdonságok közül, amiket nagyon-nagyon szeretnék elolvasni.Érdemes továbbolvasni »