Rafik Schami – Szofia avagy minden történet kezdete

Már a fülszöveget olvasva is sejtettem, hogy ínyemre való lesz ez a könyv, azt azonban nem gondoltam, hogy ennyire a hatása alá kerülök a hangulatának. Rafik Schami olyan csodálatosan tudta átadni az egykori Damaszkusz lüktető, színes világát, hogy összefacsarodik a szívem amiatt, hogy mindez mára már semmivé lett.Érdemes továbbolvasni »

Reklámok

MICHAEL CHABON – RAGYOG A HOLD

KULT Könyvek címmel új sorozatot indított idén ősszel a 21. Század Kiadó, azzal a nem titkolt céllal, hogy olyan könyveket hozzanak el a magyar olvasóknak, amelyek külföldön már nagy sikert arattak. Megosztó, megríkató, elgondolkodtató és akár megbotránkoztató műveket, amelyekről beszélgetni lehet, sőt, vitázni! A sorozat első megjelent kötete a Ragyog a Hold, attól a Michael Chabontól, aki méltán ünnepelt sztárja a nemzetközi irodalmi életnek, magyarul azonban még csak egyetlen regényét olvashattuk – eddig.Érdemes továbbolvasni »

JOËL DICKER – A BALTIMORE FIÚK

Kissé elfogult vagyok Joël Dickerrel, mert annak idején, amikor a kezembe került az első magyarul megjelent könyve, Az igazság a Harry Quebert ügyben, akkor nagyjából egy nap alatt kiolvastam a közel 700 oldalas monstrumot – emlékszem mennyire elképesztett, hogy ilyen sebesen pörögnek az oldalak, mert gyorsan olvasok ugyan, de ez még nekem is meglepő volt. Nagy mesemondó ez a Dicker, képes a puszta kezével kinyúlni a lapok közül és berántani bennünket történetbe, éppen ezért vártam annyira, hogy magyarul is kiadják végre A Baltimore fiúkat. Idén nyáron szerencsére meghallgatásra talált az imám.Érdemes továbbolvasni »

NAGY ŐSZI KÖNYVAJÁNLÓ

Mint a rétestésztát, úgy nyújtom már hetek óta ezt az ajánlót, de mit tegyek, ha egyszer ennyi remek könyv lát napvilágot idén ősszel? Csupa olyan újdonságot válogattam, amit magam is nagyon szeretnék megkaparintani, úgyhogy gyakorlatilag felfogható ez részemről egy könyves kívánságlistának is. A kiadók most tényleg elkényeztetnek bennünket, olyannyira, hogy mindenki találhat magának csemegét, akár a komolyabb, akár a könnyedebb témákat részesíti előnyben. Íme, az én kedvenceim!

Érdemes továbbolvasni »

ELENA FERRANTE – BRILIÁNS BARÁTNŐM

Vannak könyvek, amikről fél füllel hall ugyan az ember, de nem igazán érez késztetést az elolvasásukra. Így voltam én Ferrantével és a Briliáns barátnőmmel, azonban az utóbbi hónapokban majdhogynem napi szinten botlottam a könyvbe és mi ez, ha nem egy jel? Bizonyára az volt, mert jókor és jó helyen talált meg a történet. Azt hiszem, hogy pont most álltam rá készen, hogy igazán a lelkembe lopózzon és lenyűgözzön ez a furcsa barátságról szóló regény.Érdemes továbbolvasni »