JANE CORRY – A FÉRJEM FELESÉGE

Figyelemfelkeltő cím, hívogató borító és izgalmas fülszöveg – naná, hogy a megjelenés óta a kívánságlistám élén csücsült Jane Corry könyve. Fordulatos pszichológiai thrillerként harangozza be a történetet a hátlap, nyilván erre is számítottam. Végül egy kicsit mást kaptam tőle, mint amit vártam, viszont egyáltalán nem bánom, mert A férjem felesége sokkal többet rejt magában, mint egy hagyományos pszichothriller.Érdemes továbbolvasni »

TASMINA PERRY – HÁZ A NAPLEMENTE-TÓNÁL

Bevallom, nem olvasok túl sűrűn romantikus regényeket, egyszerűen szívesebben veszek le a polcról más műfajú könyveket, aminek talán az lehet az oka, hogy magam sem vagyok túl romantikus alkat. Emiatt valószínűleg soha nem került volna a látókörömbe Tasmina Perry és az ő különleges hangulatú regénye, de szerencsére lehetőségem adódott elolvasni és nagyon örülök neki, mert ez most elmondhatatlanul jól esett a lelkemnek.Érdemes továbbolvasni »

SARAH PINBOROUGH – NE HIGGY A SZEMÉNEK!

Az utóbbi hónapokban mindenhol ez a könyv jött szembe velem és el is határoztam, hogy egyszer majd elolvasom, mígnem úgy beleszaladtam egy óriási spoilerbe, mint a huzat. Mondanom sem kell, hogy ennél a műfajnál nem túl szerencsés, ha lelövik a poént (nem mintha más műfajban okés lenne), úgyhogy amikor végül megkaptam és nekiálltam az olvasásnak, akkor – hogy is mondjam – nem voltam túl izgatott amiatt, hogy hová fog kifutni a vége. Szerencsére kiderült, hogy az általam akaratlanul megismert csavar után van az a bizonyos fő csavar, úgyhogy végül én is elmondhatom, hogy leesett az állam a végén! Érdemes továbbolvasni »

ÚJ KÖNYVEK A POLCOMON – JÚLIUS

Az igazat megvallva, nem igazán terveztem erre  hónapra vásárlást, úgy gondoltam, hogy majd összevonom a július-augusztust,  de végül úgy alakult, hogy összejött egy posztra való könyv, úgyhogy fussunk is végig gyorsan az új polclakókon. Sajnos nem tudtam júliusban olyan ütemben olvasni, amiben szeretnék, és csak gyűlnek a könyvek, de augusztusban terveim szerint végre tényleg rákapcsolok az olvasásra.Érdemes továbbolvasni »

ÍGY NÉZ KI KÍVÜL-BELÜL A JUBILEUMI HARRY POTTER (SLYTHERIN)

Jesszus, el tudjátok hinni, hogy húsz évvel ezelőtt adták ki először a Harry Pottert?! Ez egyrészt azt jelenti, hogy baromi gyorsan öregszem, másrészt viszont a drága jó Bloomsbury különleges kiadással készült a jubileumra. Négyféle borítóval látott napvilágot a sorozat első kötete, stílszerűen a négy Roxforti ház színeiben és stílusában pompáznak a könyvek, ráadásul némi extra tartalom is csurran-cseppen, méghozzá mind a négyben más, az adott házzal kapcsolatos pluszinformációk formájában. Ahogy megláttam az első képeket a könyvekről, már tudtam, hogy nekem ebből kell, hiszen nagyon különleges és szép kiadásokról van szó. Egyébként létezik puhatáblás verzió is, azok értelemszerűen olcsóbbak és teljesen máshogy néznek ki kívülről, de a tartalmuk ugyanaz. Nekem a keménytáblás jobban tetszett, és őszintén szólva nagyon nehéz volt dönteni, mert mind a négy nagyon szép, de végül maradtam a Mardekárnál, ha már minden egyes teszt oda oszt be (#slytherinpride), nem mellesleg csoda ez a zöld-fekete kombináció. Csak az oldala ne emlékeztetne egy Fradi mezre… (Itt meg tudjátok nézni mind a nyolc példányt).
Ebben a bejegyzésben szokástól eltérően kicsit több lesz a kép, mint a szöveg, de mindenképpen szerettem volna sok fotóval megmutatni, hogy mennyire különleges ez a kiadás.Érdemes továbbolvasni »

JESSIE BURTON – MÚZSA

A Múzsának annyira szép és magával ragadó a borítója, hogy valószínűleg akkor is megveszem, ha azelőtt soha az életben nem hallottam volna Jessie Burtonről. Szerencsére azonban hallottam róla, sőt olvastam is a debütáló regényét, A babaház úrnőjét, így aztán végképp nem volt kérdés, hogy a Múzsa a polcomra kerül. Arról a könyvről is szeretnék majd írni, de most maradjuk egyelőre a Múzsánál, amivel kapcsolatban kezdetben voltak kétségeim, a végére azonban szépen belopta magát a szívembe.Érdemes továbbolvasni »

KARINE GIÉBEL – CSAK EGY ÁRNYÉK

A Könyvmolyképző Kiadó tavaly év végén indította útjára a Kristály pöttyös könyveket, női pszichothrillereket megnevezéssel. Jelenleg két kötet található a sorozatban, a Csak egy árnyék az első volt a sorban, és mivel szeretem a borzongást, emellett érdekes volt a fülszöveg is, így nem tudtam kihagyni. Biztosan sokaknak szemet szúrt a női pszichothriller elnevezés, bevallom, nekem is. Ezért aztán utánanéztem, mert nem értettem, hogy ugyan mi a fenének kell beskatulyázni nemek szerint egy egész könyvsorozatot, és hogy vajon mitől lesz női vagy éppen nem női egy pszichothriller.Érdemes továbbolvasni »